Labdarúgás
19/05/2008 - 12:36Premier League 2007-2008 összefoglaló (2.rész)

Értékelésünk második felében a felsőházban végzett együttesek teljesítményéről olvashatnak.
Eurosport 2008-05-19

10. West Ham United 49p: Ha valaki a tavalyi idény utolsó öt fordulója előtt azt ígéri a West Ham szurkolóinak, hogy egy évvel később simán bent maradnak, sőt, még a felsőházban is végeznek, valamennyien egyből elfogadják. A Chelsea, a Liverpool, vagy éppen a Tottenham elleni 0-4 után már többen is megkérdőjelezték Alan Curbishley helyét a kispadon. Az együttesnek nem volt nagy szerencséje, gyakorlatilag az egész szezon során sérülésekkel küzdött, vetésforgó-szerűen 6-8 ember stabilan hiányzott, így pedig nehéz építkezni. A kérdés az, mi lesz jövőre, hiszen idén nem várható akkora költekezés a nyáron. Éppen ezért jó hír a klub híveinek, hogy Anglia egyik legjobb utánpótlás-akadémiájával rendelkeznek, ahonnan több Freddie Sears is előkerülhet…
9. Manchester City 55p: A City nagyjából ott végzett, ahová mindenki várta az idény előtt… Más kérdés, hogy Sven-Goran Eriksson néhány hét alatt egy igazi csapattá gyúrta a rengeteg új játékosból álló keretet, és az első hónapokban mindenki döbbenetére még a dobogóért is folyamatosan versenyben voltak. Aztán jött a 2008-as év, a lendület pedig elfogyott. A legcsúnyább a vége lett, a Middlesbrough elleni 1-8, ám valamelyest ez az eredmény annak is betudható, hogy az elmúlt hónapban folyamatosan a svéd mester jövőjével kapcsolatos pletykák láttak napvilágot. Shinawatra tulajdonos nem elégedett a gárda tavaszi produkciójával. Azt is mondta, hogy idén nyáron nem lesz annyi pénz új játékosokra, hiszen a cél az 5. hely megszerzése, és egy jó európai kupaszereplés, ehhez pedig nem kellenek nagy befektetések… Mindkettőre van lehetőség, hisz a Fair-play táblázat legjobb helyezettjeként a nem európai kupaindulók közül, a Manchester City is UEFA-kupás résztvevő. Hogy Erikssonnal, vagy nélküle? Egyelőre kérdés, minden esetre az angolok egy emberként álltak ki mögötte az utóbbi időben, hisz abban mindenki egyet ért, hogy egy nagyszerű menedzserről van szó.

8. Portsmouth 57p: Harry Redknappet nem véletlenül tartják az egyik legjobb menedzsernek Angliában. Szépen lassan felépített egy remek együttest, amely megnyerte az FA-kupát, és a bajnokságban simán végezhetett volna előrébb, ha kicsit komolyabban veszi a hajrát. Érdekes volt idén a sorsolása, hiszen a négy nagyot az első tíz forduló alatt letudta, és utána kapaszkodott felfelé a tabellán, és érte el végül története legjobb Premier League eredményét. Magasan van a léc, jövőre még nehezebb lesz átugrani.
7. Blackburn Rovers 58p: Egy újabb remek idényt tudhat maga mögött Mark Hughes együttese. Általános vélekedés, hogy nélküle a Blackburn nem tartana ott, ahol, és még azzal sem volt komoly bajuk a szurkolóknak,- bár az is lehet, hogy csak elfelejtették-, hogy a csapat nagyon korán kiesett idén az UEFA-kupában. Jövőre nem kell a nemzetközi porondra koncentrálniuk, mivel nem jött össze az Intertoto sem, igaz kevés hiányzott hozzá. A szezon egyik legnagyobb igazolása is a Rovershöz fűződik, Roque Santa Cruz csak a bajnokságban tizenkilenc gólig jutott, ilyet pedig egy körülbelül hárommillió fontba kerülő labdarúgó nem sűrűn szokott megtenni…

6. Aston Villa 60p: Megint a menedzser nevével illik kezdeni, hiszen a Villa sem lenne ennyire jó Martin O'Neill nélkül. Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya is örülhet, hogy Barry, Agbonlahor, vagy éppen Ashley Young egy ilyen remek szakember keze alatt fejlődik, bár mindhármuk esetében kérdéses, hogy meddig, hiszen neves csapatok szeretnék megszerezni őket. Az utolsó fordulóig meg volt az esélye rá a Villának, hogy UEFA-kupás legyen, ám végül elmaradt az Evertontól, így pedig az Intertoto kupában kell majd bizonyítania. Mindez nem lesz túl egyszerű, hisz a Blackburnnel egyetemben a legszűkebb kerettel dolgozhattak idén, kellenek tehát új játékosok. Mondjuk a városi riválistól egy lejárt szerződésű magyar középpályás…
5. Everton 65p: Természetesen Gera Zoltánra gondolunk, akit állítólag az Everton is szeretne megszerezni. Mi ezt sem bánnánk, és az az igazság, hogy mindkét klub megfelelne válogatottunk csapatkapitányának. Idén David Moyes, akit sokan csak az új Alex Fergusonnak tartanak megint remekül rakta össze a gárdáját, még azt is mondhatjuk, hogy simán meglett az ötödik hely. Ennél szezon közben picit többet reméltek Liverpool kék hívei, a városi rangadó elvesztése után azonban elfogyott a lendület, és nem sikerült tartani a lépést az előttük tartózkodókkal. Jövőre talán minden eddiginél nehezebb lesz bekerülnie bárkinek a legjobb négy közé, ám legalább abban bízhatnak, hogy ez utoljára pont nekik sikerült, még 2005-ben.

4. Liverpool 76p: Nem sokban változott a helyzet tavalyhoz képest, ha az együttes helyezését nézzük, sőt, még vissza is esett egy helyet a Liverpool. Azonban a tavalyi huszonegy pontos hátrány helyett idén már csak tizeneggyel volt jobb a bajnok Rafa Benitez együttesénél, amely az idény második felére nagyon összeállt. Elsősorban Fernando Torres jelenti a különbséget 2007-hez képest, aki első angliai szezonjában huszonnégy gólig jutott csak a bajnokságban. Ha sikerül a tulajdonosoknak kibékülniük egymással, és egy-két jó kvalitású labdarúgót az Anfield Roadra csábítaniuk, akkor jövőre még közelebb kerülhetnek a bajnoki címhez. Persze ugyanezt mondták tavaly is…
3. Arsenal 83p: Ki emlékszik már arra, hogy tavaly nyáron milyen szakértői vélemények jelentek meg a londoniakkal kapcsolatban? Mindenki azt mondta, hogy Thierry Henry távozását követően ez a megfiatalított csapat nem lesz sehol, erre egészen márciusig remekül szerepelt. Akkor elfogyott a lendület, Arsene Wengernek pedig meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A nyáron ismét építkezhet, hiszen Mathieu Flamini már aláírt a jövőre nem BL-résztvevő Milanhoz, és sokan állítják azt, hogy Alexander Hleb is távozik a klubtól. Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy jó pillanatban mondtak/mondanak búcsút…

2. Chelsea 85p: Már szeptemberben lezárult egy korszak azzal, hogy José Mourinho és a Chelsea útjai közös megegyezéssel szétváltak. A portugál helyére érkezett Avram Grant, akinek amellett, hogy rendbe kellett tegye az együttest, a szurkolók szkepticizmusára is rá kellett cáfolnia képességeit illetően. Mindezt megtette, a londoniak fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, és előzték meg a riválisokat. A bajnoki címet viszont a Stamford Bridge-n veszítették el, hiszen hiába maradtak idén is veretlenek hazai környezetben, az ott elért sok-sok döntetlen okozta azt, hogy nem sikerült visszaszerezni a hőn áhított elsőséget.
1. Manchester Untied 87p: Az ugyanis idén is a Manchester Unitedé lett. 100 évvel a klub történetének első élvonalbeli bajnoki címe, ötven esztendővel a Müncheni légi-katasztrófa, és negyvennel az első BEK-győzelem után a Sir Alex Ferguson vezette alakulat a tizedik Premier League, összességében pedig a tizenhetedik bajnoki sikerét ünnepelheti. Az a csapat, amely a legtöbb gólt rúgta, a legkevesebbet- egyben új klubcsúcsot elérve-, kapta, és a legtöbb győzelmet aratta, megérdemli, hogy első legyen. Május 21-én pedig BL-győztes is lehet. Ami pedig még ennél is fontosabb, ha egyetlen új labdarúgó sem érkezik, akkor is meg lesz az esélye a duplázásra az elkövetkezendő három-négy évben…
További cikkek:










