Kerékpár
02/07/2008 - 16:18TDF 2008- A fehér trikó esélyesei

Fiatalok, és nagy ígéretek. Idén, az 1983. január 1-je után születettek versenyezhetnek a Tour de France legjobb fiataljának járó fehér színű trikóért.
Eurosport 2008-07-02
A legnagyobb esélyesek közé Andy Schleck és Riccardo Ricco tartozik. Nekik talán nemcsak a fehér trikó az álom, hanem a sárga is cél lehet, ahogy tavaly Contadornak is az volt.
Andy Schleck (LUX, 23 éves) CSC

Ha egy jelöltet kellene megnevezni a trikóra, leginkább ő lenne az. 2007. őszén fedezhettük fel igazán, amikor huszonkét esztendősen második lett a Giro d'Italián Danilo Di Luca mögött. A luxemburginak minden adottsága megvan ahhoz, hogy nagy versenyző váljon belőle. Még a hegyekre is remekül teker fel, pedig nem tartozik a kistermetű kerekesek közé (186cm). Ami az egyedüli gondja lehet, hogy egy bombaerős csapatban indul. Ez elsőre talán meglepőnek tűnik, de a CSC-ben nem ő az elsőszámú ember, hanem Carlos Sastre, valamint Schleck testvére, Frank. Ugyanakkor ez jól is elsülhet, hiszen nem tőle várják az igazán kiugró eredményt.
Riccardo Ricco (ITA, 24 éves) Saunier Duval
Picit hasonló a története Schleckéhez, hiszen ő is második lett a Giron, igaz egy évvel később, idén. Őt a Tour tavalyi győztese, Alberto Contador előzte meg az olasz körversenyen, és sokáig nagy kérdés volt, hogy egyáltalán elindul-e az év második háromhetesén is. A választ erre Gomez Marchante sérülése adta meg, Ricco tehát ismét egy fizikailag, és szellemileg is rendkívül megterhelő viadalon vesz részt. Ez lesz a második Tourja, 2006-ban teljesen ismeretlenként a 98. helyen végzett. Nagy esély van rá, hogy idén jobban szerepel majd.
Thomas Lövkvist (SWE, 24 éves) Team Columbia

Nehéz elhinni, hogy még mindig beleszólhat a fiatalok versenyébe, hiszen ez már a negyedik Tourja lesz Thomas Lövkvistnek, mindössze huszonnégy évesen. Ebben a szezonban ért már el pár remek eredményt, ilyen volt a márciusi Tirreno-Adriaticon a harmadik, és a nemrég befejeződött svájci körversenyen az ötödik helye. Mindez remek bizonyítéka annak, hogy korábbi mestere, Marc Madiot nem tévedett vele kapcsolatban, amikor igencsak dicsérte tehetségét. Egy sík szakaszon remekül tekerő, a hegyeket is egész jól bíró fiatalemberről van szó, ettől függetlenül a Touron még nem igazán bizonyított, 2005-ben 61., 2006-ban 63., tavaly pedig 64. lett.
Vincenzo Nibali (ITA, 23 éves) Liquigas
Májusban, a második Giroján tizenegyedik helyen végzett összetettben. Ettől függetlenül már korábban is sokan emelték ki a fiatal olaszt, mint a jövő nagy reménységét, éppen ezért nem meglepetés, hogy életében először a Tour de France-on is elindulhat. Olyan csapattársakkal vág neki a 3,500km-nek, mint Fillippo Pozzato, Manuel Beltran, vagy éppen a szintén a fehér trikóra pályázó Roman Kreuziger, ők tökéletesen tudják segíteni egymást, ha arra lesz majd szükség. Nála is az a nagy kérdés, mint Ricconál, mennyire bírja majd rövid időn belül a második háromhetes körversenyét.
Roman Kreuziger (CZE, 22 éves) Liquigas

Sokan tőle várják a legnagyobb meglepetést idén a Tour de France-on. Fantasztikus szezont produkál eddig, nemrég megnyerte a svájci körversenyt, a romandiain pedig második lett. 2005-ben vált profivá azt követően, hogy egy évvel korábban az egyéni időfutam junior világbajnoka lett. Az esélyeivel kapcsolatban egyelőre talány, hogy milyen szerepet szánnak neki csapatán belül. Vajon Pozzatot kell-e majd segítenie, akinek arra van leginkább esélye, hogy az első héten viselje a sárga trikót, vagy Beltrant, aki a viadal végén szeretné? Vagy eléri azt, hogy csak saját magával kelljen foglalkoznia? Ez már élete első Tourja során dől majd csak el végleg. Minden esetre érdemes lesz rá odafigyelni.
Mauricio Soler (COL, 25 éves) Barloworld
1983. január 14-én született, vagyis idén utoljára, és épphogy befér a fiatalok mezőnyébe. Talán éppen ezért rendelkezik ő az ifjoncok közül a legnagyobb Touros múlttal. Tavaly a tizenegyedik helyen végzett az összetettben, ráadásul a kilencedik szakaszt Briançonban meg is nyerte, Párizsban pedig ő húzhatta fel a legjobb hegyi menőnek járó piros pöttyös trikót. Csapata elsőszámú versenyzője múlt csütörtökön érkezett meg Európába, és gőzerővel készül. Ebben egyedül a kisebb csuklótörése akadályozza, amelyet még a Giron szenvedett el, akkor esett rá a bal kezére. Ettől függetlenül a sportigazgatója, Alberto Volpi bizakodó. Szerinte a fehér trikó megszerzése mellett a piros pöttyös megtartása is reális cél tanítványa számára.
Maxime Monfort (BEL, 25 éves) Cofidis
Napra pontosan ugyanakkor született, mint Soler. A három nagy körverseny közül ez lesz az utolsó, amit megismerhet, hiszen 2006-ban harmincharmadik lett Olaszországban, tavaly pedig tizenegyedik Spanyolországban. Állítólag újságírónak tanul, a Touron pedig szeretne egy újabb „dicső oldalt írni a belga kerékpársport históriáskönyvébe”, azok után, hogy honfitársa, Jurgen van den Broeck hetedik lett idén a Giron. A Tour mini változatának tartott Dauphiné Libérén a nagyszerű kilencedik helyet érte el, a baszk körversenyen pedig még jobb, ötödik lett. Ha a Vueltás eredményét megismétli, maradéktalanul elégedett lesz.
Jurij Trofimov (RUS, 24 éves) Bouygues Telecom

Az orosz versenyző idén vált profivá, és mindjárt elért néhány remek eredményt. Többek között megnyert egy kisebb dél-franciaországi versenyt (Étoile de Bessèges), tizennegyedik lett a Fleche Wallonne-on, a Dauphiné Libérén pedig amellett, hogy tizenkettedik lett az összetettben, ő győzött az ötödik szakaszon Morzine-ban, és további három etapon végzett az első tízben. Állítólag az utolsó pillanatokban dőlt el, hogy indulhat az idei Touron. Kiderül, hogy jó döntés volt, vagy sem, a csapatba kerülése.
Rémy Di Gregorio (FRA, 23 éves) La Françaises des Jeux
A 2007-es év elejének nagy felfedezettje, akit talán túlságosan is hamar kiáltottak ki az új Richard Virenque-nak Franciaországban. Minden esetre felfelé jól tud mászni, véletlenül ugyanis még senki sem lett a Dauphiné legjobb hegyi menője. Ő tavaly volt ebben a kategóriában a legjobb a kritériumversenyen, a Tourt azonban könyöksérülése miatt fel kellett adnia, sőt, utána a szezon hátra lévő részét is kihagyta. Idén is balszerencsés volt, a Párizs-Nizzán a térde fájt, múlt vasárnap pedig a francia bajnokságon volt benne egy bukásban. Igencsak bizonytalan, hogy milyen teljesítményre lesz képes, de a franciáknak is reménykedniük kell valakiben…
További cikkek:










