Kerékpár
02/07/2008 - 16:56TDF 2008- számokban

Július ötödikén veszi kezdetét a világ legnagyobb kerékpáros körversenye, a Tour de France. Nézzük a viadalt a számok tükrében.
Eurosport 2008-07-02
0. Ennyi az időjóváírások száma idén. Ellentétben az előző évekkel, ezúttal nem jár egyetlen másodpercnyi jóváírás sem a szakaszok legjobbjainak.
1. Ez az a rajtszám, amelyet ellentétben a hagyományokkal, nem a címvédő visel 2008-ban. Alberto Contador csapata, az Astana ugyanis nem indulhat a tavalyi doppingbotrányai miatt, így Cadel Evans versenyez majd egyesben.
2. Két pihenőnap vár szokás szerint a résztvevőkre: július 15-én Pau-ban, július 21-én pedig Cuneoban, Olaszországban lesznek szabadnaposak a Tour során.
3. Gyakran kerül elő a „kannibál”, Eddie Merckx neve. A hármassal kapcsolatban is őt említjük meg, ugyanis eddig csak neki jött össze a mesterhármas: 1969-ben megszerezte a sárga, a zöld, és a pöttyös trikót is. Egyébként a csapatversenyt is az ő formációja nyerte akkor.
4. Ennyi hegyi befutó lesz 2008-ban. Az első a hatodik szakasz végén (Super-Besse, 2. kategóriás), majd a tizedik etap fejeződik be Hautacamban (kiemelt kategóriás). A tizenötödik szakasznak egy első kategóriás csúcs, a Prato Nevoso vet véget (Olaszországban), pár nappal később pedig az Alpe d'Huez következik.
7. Újabb rekord, amely több trikóval is összeköthető. Lance Armstrongnak sikerült ennyiszer megnyernie a Tour de France-t (vehette fel a sárgát Párizsban az utolsó napon). Korábban Anquetilnek, Hinault-nak, Merckx-nek, és Indurainnak öt jött össze.
Persze az Eurosport francia stábjának szakértője, Richard Virenque is feljegyezhet egy hetessel kapcsolatos rekordot, ő ennyiszer lett a hegyi pontverseny győztese.
8. A legtöbb szakaszgyőzelem, ami egy Tour alatt összejött valakinek. Pontosabban valakiknek, hisz Merckx kétszer, 1970-ben, és 1974-ben is megtette, csakúgy, mint honfitársa, Freddy Maertens 1976-ban, valamint Charles Pélissier, még 1930-ban.
Az eddigi legkisebb időkülönbség is nyolc volt, ennyi másodperc az első, és a második helyezett között. Greg Lemond 1989-ben nyert ennyivel, köszönhetően a szenzációs egyéni időfutamának a záró szakasz során Versaille és Párizs között.
A nyolc az egy csapaton belül induló különböző nemzeteket képviselők számában is rekord. Ebben a tekintetben a High Road a legnemzetközibb alakulat idén a rajtnál.
10. A még „érintetlen városok” száma. Ezek azok a települések, amelyek idén először lehetnek helyszínei rajtnak, vagy befutónak történetük során a Touron: Auray, Aigurande, Brioude, Prato Nevoso (Olaszország), Cuneo (Olaszország), Jausiers, Embrun, Roanne, Cérilly, Étampes.
11. Ennyi éve nem állhatott fel francia versenyző a Tour de France összetettjének dobogójára. Utoljára Richard Virenque tehette meg, még 1997-ben, amikor második lett.
19. A komoly emelkedőkből tizenkilenc lesz. Ebbe a második-, első-, és kiemelt kategóriás hegyeket tartoznak bele.
21. A szakaszok száma a 2008-as Tour de France-on. 10 sík, 5 hegyi, 4 közepes etap, valamint két egyéni időfutam vár a résztvevőkre.
36. A legtöbb Tour de France győzelem, amelyet egy nemzet szerzett. A franciák mögött a belgák állnak 18 sikerrel, majd az Egyesült Államok, és Spanyolország következik.
41,65 Minden idők legjobb átlaga egy egész Tour de France teljesítése során. 2005-ben, Lance Armstrong tekert ennyire sebesen. Két évvel később „csak” 39,23 km/h-val nyert Contador.
95. A 95. Tour de France ez a mostani, de ez nem azt jelenti, hogy 95 éves lenne. A világháborúk miatt ugyanis 1915 és 1918, valamint 1940 és '46 között nem rendezték meg.
232. Ennyi kilométert kell megtenniük a versenyzőknek az idei Tour leghosszabb, ötödik szakaszán. A legrövidebb,- ha nem számoljuk az egyéni időfutamokat- az utolsó lesz, ott „pusztán” 143km vár a mezőnyre.
3559,5 A három hét során összesen ennyi km-t tesznek meg. Az összehasonlítás kedvéért, ez 10,4 km-el kevesebb, mint a tavalyi táv. A leghosszabb egyébként 1919-ben volt, akkor 5 560 km-t tettek meg azok, akik célba értek, az már más kérdés, hogy 25 km/h-s átlaggal.
450 000 Tavaly ennyi eurót kapott a győztes. A 2008-as pénzösszegről még nincs hivatalos információ, de nagyjából hasonló lesz.
További cikkek:










