Labdarúgás
03/09/2008 - 12:59Kicsivel okosabban

Túl vagyunk három fordulón, és véget ért az átigazolási időszak is Angliában
Eurosport 2008-09-03
A Premier League 2008-09-es idény „bemelegítő-jellegű” része véget ért. A 2002-ben újra bevezetett átigazolási időszak szépsége, hogy tovább tart, mint ahogy egy idény megkezdődik, éppen ezért igazán esélyt latolgatni csak most lehet.

Ami tény: nincs már 100%-os, és nulla pontos csapat sem három forduló után. Előbbihez a Chelsea és a Liverpool állt a legközelebb, utóbbihoz pedig a West Brom, és komoly meglepetésre a Wigan.
Ami pedig valószínű: a bajnoki címért idén is ugyanazok lesznek versenyben, mint akik korábban. Az új menedzserrel remekül kezdő Chelsea tűnik az utolsó pillanatban Dimitar Berbatovot is leigazoló, ugyanakkor a Zenit elleni Európai Szuperkupa-döntőt elveszítő Manchester United legnagyobb kihívójának. Luís-Felipe Scolari együttesében Deco remekelt, az első két meccsén eredményes volt, és Bosingwa is hozta azt, amit vártak tőle. A Liverpool idén is sokat költött, a legnagyobb fogásnak Robbie Keane tűnt, aki még mindig nem tudta megszerezni első gólját tétmérkőzésen új csapata színeiben, de rajta kívül érkezett még Ngog, Degen és az utolsó pillanatban Albert Riera. A számunkra legjobb hír, hogy Gulácsi Péterrel kétéves szerződést kötött a klub. Ami a távozókat illeti, megváltak Peter Crouch-tól, és kölcsönadták Voronint is a támadók közül.

Az Arsenal is próbált erősíteni, Samir Nasri például az egyik legtehetségesebb középpályás Európában, de nagy kérdés, hogy rajta kívül Silvestre, Ramsey, és Bischoff mekkora pluszt jelent, miután Flamini és Hleb elhagyta a klubot, Rosicky pedig továbbra is sérült. Arsene Wenger csapata a Fulham ellen már egy vereséget be is gyűjtött, a Newcastle-t azonban káprázatos játékkal győzte le 3-0-ra a hétvégén.
A középmezőny csapatainál nagyon nehéz feladat megmondani, ki, hogy végez. A tavalyi ötödik Everton például mindkét hazai meccsét elbukta idén, csak a West Bromot tudta legyőzni, viszont megszerezte Louis Sahat, és azt a Marouane Fellainit, akit hatalmas ígéretnek tartanak. Az Aston Villa is csipkedte magát a piacon (Milner, Friedel, Young, Cuellar és Shorey is érkezett), de a Stoke elleni 2-3 Martin O'Neill gárdájánál sem volt betervezve. A nagy meglepetés azonban a Manchester City lehet. A korábbi miniszterelnök Takshin Shinawatra a korrupciós ügyei miatt eladta a klubot, a helyére érkező Dr Sulaiman Al-Fahim pedig az új Abramovics: a pénz nála sem akadály, a célok pedig bátrak: minél hamarabb indulási jog a Bajnokok Ligájában, és különböző trófeák begyűjtése. Az új menedzserrel, Mark Hughes-zal vereséggel rajtolt a csapat, utána azonban magabiztos sikert ért el a West Ham otthonában.

Az utóbbi időszak másik érdekes története a Newcastle-é. Kevin Keegan ugyanis elégedetlen az igazolásokkal, és a legfrissebb információk szerint le is mond menedzseri posztjáról. A komoly adóssággal küzdő klub pedig okosan ügyködött, Coloccini az egyik legjobb vétele az egész nyárnak, Guthrie is tehetséges, és Gutierrez is jól mutatkozott be. Ráadásul az utolsó pillanatban Ignacio Gonzalez, és Xisco is a gárdához került. Kev Királynak ugyanis ez sem tetszik.
Még mindig a középmezőnynél tartva, a Portsmouthra is illik odafigyelni. Igaz, három forduló után még csak három pontja van Harry Redknapp csapatának, de már játszott a tavalyi bajnokság első, és második helyezettjével, valamint az Evertonnal. Az erősítések itt is jól sikerültek, Peter Crouch visszatért a klubhoz, Younes Kaboul is meggyőző volt eddig, Armand Traoré és Belhadj pedig biztosan nagyon akar majd bizonyítani. Krancjar sérülése viszont gondot okozhat.

A kiesés elkerüléséért is nagy harc lesz, bár a legnagyobb esélyesnek a három újoncot tartják arra, hogy jövőre majd csak a másodosztályban folytatják. Közülük jól rajtolt Halmosi Péter csapata, a Hull City, ám a hétvégén 5-0-s vereséget szenvedett az addig még pont nélkül álló Wigantől. Jobb hír számunkra, hogy Gera Zoltán stabil kezdőnek számít Roy Hodgsonnál, és a Ligakupában már gólt is szerzett.
A világbajnoki-selejtezők után pedig jön a folytatás, méghozzá olyan meccsekkel, mint a Liverpool-Manchester United, és a Chelsa-Manchester United…
További cikkek:










