•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 07/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Irc

26/01/2009 - 14:01

Monte 2009


Monte 2009 - IRC
DPPI

Nevéhez méltó fordulatokat hozott az idei Monte Carlo Rally és a hagyományoknak megfelelően alaposan meg is rostálta a mezőnyt.

Eurosport 2009-01-26

 

A győzelmet végül Sebastien Ogier szerezte meg, de mindenki más is boldog volt, aki be tudta fejezni a versenyt.

Monte 2009 - IRC

Már a verseny első napja után sejteni lehetett, hogy az utóbbi évek legizgalmasabb Montéja áll előttünk, pedig szerdán csak három gyorsasági szakaszon kellett átverekednie magát a mezőnynek. Rögtön az elején búcsúznunk kellett két esélyestől is, Didier Auriol és Luca Rossetti szinte ugyanabban a kanyarban törték össze az autójukat már az első gyorsasági szakaszon. A kiegyenlített erőviszonyokat remekül jelezte, hogy mindhárom gyorsaságit más-más páros tudta megnyerni és a nap végén egy negyedik állt az élen. Vouilloz, Sarrazin és Meeke voltak, akik meg tudtak nyerni egy-egy különpróbát, de végül az új Fabia S2000-el versenyző finn Juho Hanninen neve szerepelt az eredménylista legtetején.

Másnap már Hanninen is elkezdett szakaszokat nyerni, ennek köszönhetően növelni tudta előnyét az abszolult értékelésben. A nyolcadik gyorsasági szakasz után már több mint másfél perces előnnyel büszkélkedhetett, ekkor már csak egyetlen szakasz volt hátra a csütörtöki penzumból. Időközben, a hetedik gyorson, elvérzett a tavalyi bajnok Vouillioz, aki kiütötte autója alól a futóművet és fel kellett adnia a versenyt. Hanninenre ekkor csapott le az a valami, amit szeretünk a „technika ördögének” vagy egyszerűen csak balszerencsének hívni. A második nap utolsó gyorsaságiján tizenöt kilométerrel a cél előtt defektet kapott, emiatt rengeteg időt veszített és visszacsúszott a harmadik helyre. Ekkor Sebastien Ogier állt az élre, őt Freddy Loix követte a második helyen, de az immár harmadik helyezett Hanninen is egy percen belül, azaz jócskán lőtávolban volt az újdonsült éllovas mögött.

Monte 2009 - IRC

A verseny utolsó napjára öt gyorsasági maradt, egy kora délelőtt a többi négy, pedig este, a sötétség leple alatt került megrendezésre. A kora délelőtti száguldozást gondolta jó alkalomnak Hanninen, hogy ledolgozza ötvennégy másodperces hátrányát, de csak az első kanyarig jutott, ott ugyanis tetőre borult a vadonatúj Fabiával és azonnali hatállyal befejezte a küzdelmet. Körülbelül ekkor búcsúzhattunk el az ír Meeketől is, aki szintén elesett, így az esti túlélőversenyen már ő sem volt érdekelt. Monacóra sötétség borult, így a maradék harmincöt versenyautó elindulhatott a tengerpartról a hegyekbe, hogy teljesítse a még hátralévő négy gyorsaságit. A négyből kétszer a legendás Col de Turinit is meglátogatták az ott várakozó nagyszámú nézősereg legnagyobb megelégedésére. Az este folyamán a második helyről kiesett még Toni Gardemeister, aki a tizenegyes gyorsaságit még teljesítette, de azután megállt Puntójában a motor és nem tudott elrajtolni a tizenkettesen. Loix ennek köszönhetően feljött a biztonsági autózást bemutató Ogier mögé a második helyre, a harmadik, pedig Sarrazin ölébe hullott. Innentől már nem változott a sorrend a legjobbak között, azaz mégis. Az utolsó gyorsasági után Anton Alén kiesett. Nagyjából ötven kilométert kellett volna megtennie a finn versenyzőnek, hogy célba érhessen és elkönyvelhesse a hatodik helyért járó három pontot, de kuplungja másként gondolhatta és megadta magát.

Szó, mi szó, jó verseny volt az idei. Jeges, havas, vizes, de még száraz pálya is akadt a három nap alatt, minden volt hát, aminek egy igazi Montén lennie kell.

 

Az IRC állása az első futam után:

1. Ogier 10 pont

2. Loix 8 pont

3. Sarrazin 6 pont

4. Kopecky 5 pont

5. Basso 4 pont

6. Romeyer 3 pont

7. Burri 2 pont

8. Atrtru 1 pont

 

 

 

További cikkek:

Monte Carlo Rally 2009

Eurosport - Magyar Bence

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek

Eurosport hírek - Eurosport

Eurosport - Eurosport hírek

Botrány van kialakulóban az angol labdarúgásban is, átadták a Laureus díjakat és Puerto Ricóba csábítják Allen Iversont.

Ronnie végre! - SNOOKER

Snooker - Ronnie végre!

Ronnie O'Sullivan két és fél év után nyert ismét pontszerzőt

Bundesliga 20. forduló  - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Bundesliga 20. forduló

Döntetlent játszott a Bayern München Hamburgban, már a Dortmund vezet

Eurosport - WATTS

WATTS

Forma 1 - Vettel: A 2012-es esztendő nehéz lesz

Sebastian Vettel kemény küzdelemre számít 2012-ben

Kerékpár - Contador eltiltva

Contadort 2 évre eltiltották, elvették a Tour- és a Giro-győzelmét is

Kerékpár - Boonen győzött Katarban

A belga Tom Boonen nyerte a katari kerékpáros körverseny első szakaszát

Afrikai Nemzetek Kupája  - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Afrikai Nemzetek Kupája

Ghána és Elefántcsontpart is csoportelsőként jutott tovább

Alpesi sí - Alpesi sí: Cuche

Didier Cuche - Chamonix

Teremlabdarúgás - Futsal EB: Ricardinho

A portugál futsal sztár Ricardinho Azerbajdzsán ellen