•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 04/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Kerékpár

18/02/2009 - 13:23

A sprinterek napja


A sprinterek napja - KERÉKPÁR
Allsport

A Tour of California 3. szakaszán a várakozásoknak megfelelően tömeghajrá döntött a végső sorrendről, azaz végre a sprinterek kerültek előtérbe.

Eurosport 2009-02-18

 

A sprinterek napja - KERÉKPÁR

Azt már a San Joseból Modestoba tartó 167,7 km-es szakasz rajtjánál sejteni lehetett, hogy az összetettben nem lesz érdemi változás. Bár az elmúlt napokhoz hasonlóan ismét esett az eső, és megint voltak emelkedők (még ha nem is gatyaszaggatóan nehezek), kevesen fizettek volna be egy esetleges szökevény győzelemre. Ennek egyik oka, hogy az emelkedők a szakasz elejét nehezítették, míg az utolsó majd' 90 kilométer gyakorlatilag sík terepen kígyózott, a másik pedig, hogy eddig a sprinterek nem igazán rúghattak labdába, azaz várható volt, hogy a "sonkalábúak" az első adandó alkalommal megpróbálják kézbe venni az irányítást.

A sprinterek napja - KERÉKPÁR

Már a 7. kilométernél megtörtént az első szökés, amit el is engedett a mezőny; Bauke Mollema (Rabobank), Brian Vandborg (Liquigas), Jeff Louder (BMC) és Brad White (OUCH) 5 és fél perces előnyt tudott összeszedni. A zord időjárási körülmények ellenére azonban az elmenés halálra volt ítélve, mivel a legnagyobb sprinterek csapatai, a Quick Step, a Columbia és a Cervélo nagy egyetértésben fogtak hozzá az hátrány lefaragásához. A hajránál aztán a Cervélo volt a legerősebb, tankönyvbe illő módon vezették fel a sprintet Thor Hushovdnak. Egy kilométerrel a befutó előtt még három csapattárs állt a norvég előtt, és az utolsó embere, Bratt Lancaster 150 méterrel a cél előtt engedte útjára a sprintert. A szakaszgyőztes Hushovd mögött Oscar Freire hajrázott a legjobban, a korábbi világbajnok második lett, a harmadik nagy esélyesnek tartott Marc Cavendish-nek ellenben nem jött ki a lépés. Pedig a Columbia pont "neki" igazolt le a télen egy vérbeli utolsó embert a korábbi Credit Agricole-os Mark Renshaw személyében. Az ausztrál a helyén is volt, csak a brit sprinter hiányzott mögüle.

gy kb. 1 kilométerrel a vége előtt hátrapillantottam, és láttam, hogy Cavendish mögöttem jön. Aztán amikor ráfordultunk a célegyenesre már nem volt ott. Összeakadhatott valakivel, és ezért vesztette el a kerekem" - magyarázta Renshaw, aki végül harmadik lett, míg Cavendish 5.-ként futott be. A katari körversenyt megnyerő Tom Boonen ellenben kimaradt a végső hajrából, és csak a 13. helyen intették le. A tömeghajrát kifejezetten nehézzé tette számtalan az aszfaltba ágyazott világító test. Azt hiszem nem kell külön magyarázni, hogy az ázott üveg és a bicikligumi között milyen alacsony surlódási tényezővel kell számolni.

Az összetettben továbbra is Levi Leipheimer (Astana) áll az élen, ám az amerikainak nem volt egyszerű napja. A mezőnyben haladva ugyanis összeakadt az egyik csapattársával, és bukott. Saját elmondása szerint csak egy pillanatra nézett le, de ez is elég volt a perechez. Egy gyors kerékpárcsere után azonban a csapattársak visszahúzták őt a mezőnybe, és így meg tudta őrizni a sárga trikót.

Lance Armstrong csendes napon van túl, az amerikai a végén megbújt a mezőnyben, és Gustav Larsson valamint Ivan Basso társaságában a 65. helyen futott be. Az amerikai továbbra is 4. az összetettben, kereken fél perc hátránnyal.

Holnap a Merced és Clovis között szakasz során a mezőny egy 1200 méternél is magasabb csúcsot mászik majd meg, ám az utolsó 70 kilométer megint sík lesz, azaz az időjárás dönthet, a sprintbefutó és a szökevénygyőzelem között. A madárjósok szerint egyébként jön a jóidő Kaliforniában. Majd meglátjuk, mindenesetre ismét várjuk önöket az Eurosport csatornán, az élő közvetítés pontban éjfélkor kezdődik majd.

 

További cikkek:

Hazatérő visszatérőK

Eurosport - Lantos András

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek

Eurosport hírek  - Eurosport

Eurosport - Eurosport hírek

Eurosport hírek 2012. február 4.

Gyászszünetet rendeltek el - Eurosport

Eurosport - Gyászszünetet rendeltek el Egyiptomban

Gyászszünetet rendeltek el Egyiptomban a szerdai stadionkatasztrófa áldozatainak emlékére

Nem akármilyen meglepetés - SNOOKER

Snooker - Nem akármilyen meglepetések

A German Masters első két fordulója igen érdekes eredményeket hozott.

Bundesliga 20. forduló - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Bundesliga 20. forduló

Talán a 20. fordulóban taszítják le a Bayernt az élről?

Afrikai Nemzetek Kupája  - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Afrikai Nemzetek Kupája

Ghána és Elefántcsontpart is csoportelsőként jutott tovább

Robertson, Trump - SNOOKER

Snooker - Robertson, Trump, vagy valaki más?

Ezen a héten a German Masters snookerversenyt rendezik Berlinben.

Alpesi sí - Alpesi sí: Cuche

Didier Cuche - Chamonix

Teremlabdarúgás - Futsal EB: Ricardinho

A portugál futsal sztár Ricardinho Azerbajdzsán ellen

Biatlon - Garanichev és Neuner

Biatlon Világkupa Holmenkollen: Garanichev és Neuner

Sajtóközlemény - TENISZ

Tenisz - A Roland Garros 2014-ig, a US Open 2017-ig az Eurosporton!

A Roland Garros 2014-ig, a US Open 2017-ig az Eurosporton!