Kerékpár
20/02/2009 - 18:57Cavendish másodszor

A Tour of California 5. szakaszát ismételten a Columbia sprintere Mark Cavendish nyerte, az összetettben továbbra is Levi Leipheimer vezet.
Eurosport 2009-02-20
Az elmúlt napokkal ellentétben függőleges irányban nem állította túl nagy nehézség elé a mezőnyt a Kaliforniai körverseny 5. szakasza, vízszintesen ellenben annál inkább. Magyarán a verseny leghosszabb, 216 kilométeres etapjára került sor, jelentékeny emelkedő nélkül.

A jó idő úgy tűnik befészkelte magát Kaliforniába, csütörtökön is verőfényes napsütésben tekerhetett a mezőny. Az Astanát azonban még a napsütésénél is jobban felvidította, hogy még szerdán megkerült Lance Armstrong ellopott időfutam kerékpárja. A több mint 10 millió dollár értékű dórtszamarat egy sacramentoi lakos adta le a rendőrségen, miután Arnold Schwarzenegger kormányzó hivatalának PR-részlege életre hívta az „egymillió polgár keresi Lance Armstrong kerékpárját” című akciót, melynek keretében magas jutalmat ajánlottak a megtalálónak.
A hétszeres Tour de France győztes amerikai ennek örömére megint dolgozott egy kicsit, hogy megőrizzék Levi Leipheimer sárga trikóját. Alig 10 kilométerrel a rajt után Pieter Weening (Rabobank), Jeff Louder (BMC Racing), Cameron Evans (OUCH), Matthew Crane (Jelly Belly), Curtis Gunn (Fly V Australia) és Glen Chadwick (Rock Racing) formált sikeres szökést, előnyük pedig a 6 perc 50 másodpercet is elérte. Az Astana illetve a sprinterek csapatai azonban megint jó munkát végeztek, és ahogy arra számítani lehetett, tömeghajrá zárta a szakaszt.

A felvezetés ezúttal a Columbia részéről volt a legtökéletesebb, Mark Cavendish pedig ismét bizonyította, hogy ő napjaink egyik legjobb sprintere. Tom Boonen hiába tette rá a kereket, esélye sem volt megelőzni a britet. Az egykori világbajnok belga majd egy kerékpár hosszal maradt el Cavendishtől, majd a szakasz után bevallotta, mindent kiadott magából, ennél többet nem tudott volna menni.
Az összetettben vezető Levi Leipheimer a mezőny elején, a 15 helyen ért célba, és továbbra is őrzi a sárga trikót Michael Rogers, David Zabriskie és Lance Armstrong előtt.
A verseny minden valószínűség szerint a magyar idő szerint pénteken késő este sorra kerülő 24 km-es egyenkénti időfutamon dől majd el. Az élő közvetítés 23:00-kor kezdődik az Eurosporton.
Végül egy további kerékpár hír, ami nem kapcsolódik szorosan a Tour of Californiához.

A francia anti-dopping szervezet két éves eltiltással sújtotta a 2008-as Tour de France-on CERA használatával lebukó Stefan Schumachert. A német példátlannak nevezte a vizsgálat mikéntjét és sokkolónak az ítéletet, továbbá ismét kijelentette, hogy nem doppingolt, illetve, hogy fellebbezni kíván a legfelsőbb bíróságon.
További cikkek:










