•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 04/02/2012
Eurosport
 

Home

 

Kerékpár

20/04/2009 - 11:55

Záróra


Záróra - KERÉKPÁR
Imago

Bukások, kizárások, vizsgálatok, és persze hatalmas izgalom, ezek jellemezték a Török körverseny utolsó két szakaszát.

Kevesen fogadtak volna arra péntek este, hogy Daryl Impey egyetlen másodperces előnye elég lesz a végső győzelemhez, ám a vasárnapi befutó után is a dél-afrikai kerekes húzhatta magára a sárga trikót.

Szombaton egy életerős szökés alakult ki a hátszél segítségével. Az elmenésnek az összetettben élen álló 6 versenyzőből 4 tagja volt, egyedül Pieter Jacobs (Silence-Lotto) és Alessandro Donati (Acqua e Sapone) nem volt ott. A befutónál Impey kínosan figyelt arra, hogy a közvetlen vetélytársak, Davide Malacarne és David Garcia Dapena nehogy begyűjtsék a jóváírásokat. A szakaszt a milramos Robbie Förster nyerte, Impey pedig a 6. helyen ért célba, megelőzve mindkét összetettbeli ellenfelét, azaz a záró szakasz előtt továbbra is 1 másodperces előnnyel terpeszkedett az élen.

Vasárnap aztán egy 166 kilométeres, pici emelkedőkkel telerakott etap várt a megmaradt mezőnyre. 12 kilométer után egy 15 fős szökevényboly jött össze, melynek tagja volt Donati is, aki a 6. szakasz után még az 5. helyen állt, ám ekkor már több mint 21 perc volt a hátránya. A szökevények maximálisan 2 és fél percre tudták növelni az előnyüket, ám amikor a sprinterek csapatai elkezdtek tempót menni a mezőny élén, a fór drasztikus csökkenésnek indult.

A végére már csak 14-en maradtak az élen, miután Wim Van Huffel (Vorarlberg-Corratec) először egy kutya áldásos tevékenysége révén elesett, majd pedig kizárták a versenyből, amiért a csapatkocsiba kapaszkodva igyekezett felzárkózni.

Záróra - KERÉKPÁR

A szökevényeket 4 kilométerrel a cél előtt sikerült befognia a mezőnynek, ám a hajrán egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Sőt, összesen négy bukás történt, és az egyikbe az összetettben vezető Daryl Impey is belekeveredett. Történt ugyanis, hogy Theo Bos (Rabobank Continental) 800 méterrel a befutó előtt rátámaszkodott Impey vállára, ami miatt a dél-afrikai bukott, és 20 percig feküdt a földön, mielőtt áttekert volna a célvonalon. Az UCI illetékesei többször is megvizsgálták az esetet, ám mivel nem látták bizonyítottnak, hogy Bos „rosszindulatból” támaszkodott Impeyre, ezért úgy döntöttek, nem büntetik meg a hollandot.

A bukás ellenére Impey megnyerte a Török körverseny összetettjét, hiszen a szabályok szerint ha valaki az utolsó 3 kilométeren bukik, akkor az a csoportjával azonos időt kap. A dél-afrikai azonban sokat nem ünnepelhetett, hiszen sérülései miatt kórházba szállították, és a csapata sportigazgatója vette hát helyette a díjat és a sárga trikót.

A Török körverseny tehát véget ért, ám Önök így sem maradnak sokáig kerékpár nélkül. Szerdán 14:00-tól közvetítjük önöknek a Fleche Wallonne -t, a hétvégén pedig jön a Liege-Bastogne-Liege, szintén 14:00-tól az Eurosporton.

 

 

További cikkek:

Török őrváltás

Eurosport - Lantos András

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek

Eurosport hírek  - Eurosport

Eurosport - Eurosport hírek

Eurosport hírek 2012. február 4.

Gyászszünetet rendeltek el - Eurosport

Eurosport - Gyászszünetet rendeltek el Egyiptomban

Gyászszünetet rendeltek el Egyiptomban a szerdai stadionkatasztrófa áldozatainak emlékére

Nem akármilyen meglepetés - SNOOKER

Snooker - Nem akármilyen meglepetések

A German Masters első két fordulója igen érdekes eredményeket hozott.

Bundesliga 20. forduló - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Bundesliga 20. forduló

Talán a 20. fordulóban taszítják le a Bayernt az élről?

Afrikai Nemzetek Kupája  - LABDARÚGÁS

Labdarúgás - Afrikai Nemzetek Kupája

Ghána és Elefántcsontpart is csoportelsőként jutott tovább

Robertson, Trump - SNOOKER

Snooker - Robertson, Trump, vagy valaki más?

Ezen a héten a German Masters snookerversenyt rendezik Berlinben.

Alpesi sí - Alpesi sí: Cuche

Didier Cuche - Chamonix

Teremlabdarúgás - Futsal EB: Ricardinho

A portugál futsal sztár Ricardinho Azerbajdzsán ellen

Biatlon - Garanichev és Neuner

Biatlon Világkupa Holmenkollen: Garanichev és Neuner

Sajtóközlemény - TENISZ

Tenisz - A Roland Garros 2014-ig, a US Open 2017-ig az Eurosporton!

A Roland Garros 2014-ig, a US Open 2017-ig az Eurosporton!