Kerékpár
18/05/2009 - 19:56Lázadás Milánóban

Meglehetősen furcsa, városi körpályás szakaszt rendeztek vasárnap a Giron, amivel a szervezők kivívták a teljes mezőny rosszallását.
Az olasz körverseny idén száz esztendős, ennek örömére a szervezők azt ötölték ki, hogy Milano Show 100 néven 165 km városi körözésre ítélik a versenyzőket. Milánó hagyományosan a Giro végcélja szokott lenni, idén viszont Rómáé ez megtiszteltetés. Talán pont ezzel a majdnem kritérium szakasszal próbálták kiengesztelni a milánóiakat, ám a dolog nagyon nem jött be. (Kritérium szakaszt tilos rendezni többnapos körversenyen, ám mivel ez esetben egy kör hossza meghaladta a 10 km-t, nem számított háztömbkörüli versenynek).
A kerékpárosok ugyanis kifejezetten utálják az éles kanyarokkal telerakott városi utakat, nem egyszer még azért is morognak, ha egy normál szakasz végén a szervezők egy kört tetetnek velük a célvárosban.

Persze ne gondoljuk, hogy a városi körözések az aljas szervezők gonosz kis játékai. A célvárosok vaskos euró kötegeket perkálnak le azért, hogy egy adott szakasz náluk érjen véget, ezért pedig cserébe azt szeretnék, ha a város lakói nem csak azalatt a pár másodperc alatt látnák a bringásokat, amíg a hajrá lezajlik.
Hogy a szintézis se maradjon el, véleményem szerint egy normál szakasz végi városi körrel, szigorúan jó időben, nincs semmi baj, a vasárnapi milánói őrülettel viszont a szervezők egy kicsit túllőttek a célon.
A mezőny pedig a maga módján ezt a tudtukra is adta. Az első öt körben 30 km/h-s tempóban korzóztak Milánóban, majd az ötödik forduló végén a mezőny a leendő célnál megállt. A rózsaszín trikós Danilo Di Luca valahonnan kerített egy vezeték nélküli mikrofont, és közölte a roppant csalódott nézőkkel, hogy egy kör megtétele után veszélyesnek találták a körpályát, és ezért nem hajlandók versenytempóban körözni.

„Mentünk egy kört, és az volt az érzésünk, hogy túl veszélyes. A sprinterek is azt mondták, hogy nem akarnak kockáztatni. Ezért megálltunk a célegyenesben, és elmagyaráztuk a nézőknek, hogy mi is történik” – mondta Di Luca a verseny után.
Végül Angelo Zomegnan versenyigazgató és a hangadók abban állapodtak meg, hogy a szakasz végeredménye nem számít majd bele az összetettbe, és nem osztanak jóváírásokat sem.
„Talán annak is szerepe volt a döntésünkben, ami tegnap Pedro Horilloval történt. Eredetileg az volt a tervünk, hogy a Rabobankosok érjenek célba először, de végén egyesek felrúgták a megállapodást, és elkezdték növelni a tempót ” – magyarázta a rózsaszín trikós.

A sprinterek tehát kénytelen-kelletlen készültek a hajrára, az esélyesek viszont, kihasználva a megállapodást hátramaradtak, hogy nehogy bukásba keveredjenek. Az eddigi mezőnyhajrák előtt szinte mindig a Columbia csapata volt a legerősebb, Mark Cavendishnek azonban még nem sikerült győznie. Most viszont minden összejött. Kb. 400 méterig a ciklámen trikós Boasson Hagen, majd még 200 méteren keresztül a klasszikus utolsó ember Mark Renshaw vezette fel a hajrát. Cavendisht durván 200 méterrel a cél előtt az első helyen engedték útjára a segítők, ilyen pozícióból pedig ma ő egyszerűen verhetetlen. A Columbia csapat tehát egyhuzamban 3. szakaszgyőzelmét aratta, összességében pedig már 4-nél tartanak.
Cavendish mögött az ausztrál Allan Davis (Quick Step) lett a második, Tyler Farrar (Garmin) pedig a harmadik, míg Alessandro Petacchi (LPR) 5.-ként zárt. Az összetettben természetesen nem történt változás.

A befutó után aztán mások is kifejtették véleményüket a meglehetősen furcsa versenyről. Zomegnan például arról beszélt, hogy a versenyzők és a csapatvezetők már hónapokkal a Giro rajtja előtt ismerték a milánói szakasz útvonalát, mégsem tiltakozott ellene senki. Hasonló állásponton volt a korábbi remek sprinter, Mario Cipollini is, aki tiszteletlenségnek nevezte a protestálást. Super Mario aztán nem sokkal később meg is kapta a magáét Di Lucától: „nem volt túl bölcs dolog Mariótól ez a vélemény, hiszen korábban rendre ő volt az első, aki panaszkodott, ha egy szakasz emelkedővel indult. Talán már elfelejtette milyen versenyzőnek lenni.”
Hétfőn Cuneoban pihen a mezőny, hiszen kedden újabb komoly hegyek várnak a bringásokra az idei verseny leghosszabb, 261 km-es szakaszán, mely Pineroloban ér majd véget. Az élő közvetítés 15:15-kor, az Armstrong Világa pedig 19:55-kor kezdődik az Eurosporton.
További cikkek:










