•  
  • Belépés | Regisztráció
Kedd 21/05/2013
Eurosport
 

Home

 

Superbike

06/09/2009 - 20:12

Fordult a kocka


Fordult a kocka - Superbike
Reuters

Ben Spies átvette a vezetést a szuperbike világbajnokság pontversenyében. A nürburgringi versenyen Spies 45, míg nagy ellenfele, Haga Norijuki csak 20 pontot gyűjtött be, s ez elég volt ahhoz, hogy megforduljon köztük a sorrend.

Pedig Haga önbizalommal eltelve várta a versenyt. „Szeretem ezt a pályát!”- mondta, tavalyi sikerére, és egy pompás mugellói tesztelésre, no meg javuló egészségi állapotára utalva. Az időmérő edzésen, és a szuperpole-on még minden jól is alakult a számára, hiszen ő volt a leggyorsabb.

Fordult a kocka - Superbike

A bemelegítő edzésen viszont már Spiesé volt a legjobb idő. Erre már fel kellett figyelnünk, de mivel számtalan motorversenyen láttunk már ilyet, az információt elraktároztuk, de nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Éppen csak annyit, amennyit megérdemelt.

Az első rajt után baleset borzolta a kedélyeket. A kifejezetten peches Tamada és Hopkins úgy összeakadtak, hogy bukásuk után mindkettőjüket kórházba kellett szállítani. A megismételt rajt után szerencsére elmaradtak a nagy bukások. Haga jól kezdett, rajtelsőségét kihasználva az első körökben ő volt a legjobb. Meglógni azonban nem tudott, és Spies szépen lassan utolérte a japánt. S nem érte be ezzel, lendületből el is ment a Ducatis mellett, aki persze megpróbált tapadni, és ahol lehet, visszavágni.

Az utolsó körben azonban be kellett látnia, hogy ez lehetetlen. Haga a végén már kiengedve kocogott be a második helyen, fejet kellett hajtania Spies előtt. Aki ezzel a győzelemmel már idei 12-ik sikerét szerezte, és ami még ennél is fontosabb, 2 pontra csökkentette a hátrányát.

A második futamban Haga újult erővel csavarta tövig a gázt, és vágott a rajt után az élre. Spies a rajthelyének megfelelően maradt az ötödik helyen, de nem veszített sok teret. Hagának új vetélytársai akadtak, Leon Haslam, Jonathan Rea és Carlos Checa személyében- mindhárman Hondával gyötörték a japánt. A legsikeresebb közülük Jonathan Rea volt, aki befúrta magát Haga elé.

Csakhogy „Nitro Nori” nem tűrhette ezt a sértést, és a célegyenes végén az első adandó alkalommal belső íven kifékezte Reát.

Fordult a kocka - Superbike

Na, ezt nem kellett volna. Haga ugyanis egy kissé kisodródott, és Rea azonnal betette a motorját a megnyíló résbe. Haga, megpróbált visszahúzni az ideális ívre, de ekkor elcsapta őt a saját vonalán érkező Rea. Az észak-ír nem tehetett mást, Haga egyszerűen bevágott az ő vonalába. Az ütközéstől Haga felbukott, és nagy szerencséje, hogy az érkező versenyzők ki tudták őt kerülni. A nagy balesetet tehát megúszta, de a kiesést nem, így tehetetlenül nézte végig, Spies hogyan hámozza át magát az élcsoport nagy részén.

Az amerikai csak Jonathan Rea-vel nem bírt, aki megszerezte idei második győzelmét. Spies a második helyének is nagyon örült, hiszen 7 pontos hátránnyal érkezett, és 18 pontos előnnyel távozott a Nürburgringről. Most már ő a világbajnokság legnagyobb esélyese.

A szupersport vb futamon Cal Crutchlow uralkodott. A Yamahás angol rajt-cél győzelmet aratott, Eugene Laverty és Joan Lascorz előtt. Crutchlow, aki állítólag jövőre már az új Moto2 osztályban húzhatja a gázt Fausto Gresini csapatában növelte előnyét a pontversenyben. Már csak ő, vagy Laverty lehet világbajnok, hiszen Kenan Sofuoglu a bukása következtében már a matematikai esélyét is elveszítette a címszerzésre.

Fordult a kocka - Superbike

A következő helyszín, Imola, majd Magny Cours és végül Portimao várja a motorosokat. A szupersportnál kicsit egyszerűbbnek tűnik a helyzet, egyelőre minden Crutchlow sikerét ígéri. A szuperbike-osoknál viszont Haga és a Ducati erőfeszítésére számíthatunk, a japán ugyanis nagyon tud küzdeni. Már évek óta hajszolja a világbajnoki címet, és bár már 39 vb futamgyőzelme van, a nagy eredmény még mindig várat magára. És az idő, nem biztos, hogy neki dolgozik. Spies jövőre marad a szuperbike vb-n, és csak 2011-ben megy föl a MotoGP-be. Márpedig az nagyon sok idő.

Úgyhogy Haga támadni fog, mert muszáj. Aligha fogunk unatkozni hát.

Eurosport - Várhegyi Ferenc

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Superbike

Melandri feltámadása - Superbike

Superbike - Melandri feltámadása

Marco Melandri a legszebb napjaira emlékeztetően motorozott Monzában.

Superbike - Greg Gildenhuys balesete

Greg Gildenhuys balesete

Klasszikus Assen - Superbike

Superbike - Klasszikus Assen

A motorozás szentélyében újra jó versenyeket vívtak a szuperbike világbajnokság részt vevői.

Davies és a BMW - Superbike

Superbike - Davies és a BMW

Chaz Davies mindkét szuperbike Vb futamot megnyerte Aragónban.

Superbike - Aragon WSBK: Foret győzelme

Aragon WSBK: Foret győzelme

A második negyedszázad - Superbike

Superbike - A második negyedszázad

Megkezdődött a 26-ik Szuperbike világbajnokság

Fél pont különbség - Superbike

Superbike - Fél pont különbség

Max Biaggi fél pont előnnyel nyerte meg a 2012-es Szuperbike világbajnokságot.

Superbike - Melandri győzött

Marco Melandri a brnói pálya új mestere.

Superbike - Superbike: Max Biaggi

Superbike: Max Biaggi

Egy darab aszfalt és egy s - Superbike

Superbike - Egy darab aszfalt és egy sztrájk

Max Biaggi igazi ereklyét kapott Brnóban: egy aszfaltdarabot a régi, városi pályából, amelyen már az 1930-as években rendeztek motorversenye