Superbike
11/07/2010 - 20:22 - Updated 11/07/2010 - 20:26Biaggi tortája

Max Biaggi megszerezte pályafutása 10-ik vb futamgyőzelmét Brnóban. Kapott érte egy tortát, amelyet azon melegében ráborított az Aprilia egyik mérnökének a fejére, de utána a rend kedvéért meg is kóstolta a cukrászati remeket.
1994-ben már vb futamot nyert Csehországban, akkor még a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság 250 köbcentiméteres géposztályában. A negyedlitereseknél ezt zsinórban három további elsőség követte, majd kétszer győzött az 500-asoknál, és nyert az első MotoGP-s évben, 2002-ben az 1000-eseknél. Mostani elsőségével már a harmadik győzelmét szerezte a szuperbike világbajnokságon is, így ő a pálya történetének legeredményesebb motorosa.

Az a helyzet, hogy a „Kalózt”, nem leehet leírni. Pedig sokan megtették már, például az ötszörös 500-as világbajnok Michael Doohan, aki határozottan azon az állásponton volt, hogy a Hondának el kellene felejteni Biaggit, mert úgysem nyernek vele világbajnokságot. Ebben speciel igaza is volt, de ez még a MotoGP-ben történt.
Hasonló véleménnyel volt Troy Bayliss, a háromszoros szuperbike világbajnok is, aki azt mondta, Biaggi idén nyerhet egy-két futamot, de a világbajnokságot nem.
Ehhez képest a 39 éves olasz idén már kilenc győzelemnél tart és négy versennyel (8 futammal) a vége előtt 68 pont előnnyel vezet a világbajnokságon.
Mi lehet hát a titka, amellyel rácáfol a szaktekintélyek véleményére is?
Az egyik legfontosabb tényező a mögötte álló gyár tevékenysége. Az Aprilia nagyon komolyan veszi a vb-t, pénzt-energiát nem kímélve, kifejlesztett egy bivalyerős motort, amellyel Biaggi nagyon tud bánni. Ez már rámutat a másik tényezőre, miszerint ezt a gépet rá szabták. A csapat egy másik kiváló versenyzőt, Leon Camiert is hadra fogott, de teljesen egyértelmű, hogy az olaszok alapvetően Biaggi keze alá dolgoznak.
És a veterán harcos élvezi ezt a helyzetet. Mivel nincs csapaton belüli riválisa, és a motor jó, szabadon szárnyalhat. A harmadik tényező: Biaggi a szabadabb légkörű szuperbike világbajnokságon megfiatalodott, ugyanolyan jól érzi magát, mint az 19990-es évek közepén a 250-es kategóriában. Élvezi a versenyzést, és hozza az eredményeket. Idén minden versenyen pontot szerzett, legtöbbször dobogós helyen befejezve a futamokat.
Brnóban egy második, és egy első helyet szerzett. Az első futamban meg kellett hajolnia Jonathan Rea előtt, de a másodikban már nem kegyelmezett. S mivel legnagyobb vetélytársa, a Suzukis Leon Haslam csak szenvedett, megerősítette az első helyét.

A brnói hétvégének két nagy győztese, (Biaggi, Rea) és több nagy vesztese volt. Troy Corser, aki még pénteken akkorát esett, hogy nem tudta vállalni az indulást. Leon Haslam, aki nagyon nehéz helyzetbe került a Biaggival szembeni csatában. Jakub Smrz, aki hazai pályán kétszer is balesetbe keveredett, és egyik futamot sem tudta értékelhetően befejezni. Chris Vermeulen, aki szintén kétszer bukott, Ruben Xaus, aki a második futamban a harmadik helyről esett el, és ezzel lehet, hogy végleg kijátszotta magát a BMW jövő évi csapatából.
Biaggi viszont alighanem megerősítette a helyét az Apriliánál. Számára persze nyilvánvalóan a világbajnokság megnyerése lenne a hab a tortán. Ehhez augusztus elsején, Silverstone-ban kerülhet még közelebb.










