•  
  • Belépés | Regisztráció
SZOMBAT 19/05/2012
Eurosport
 

Home

 

Supersport

25/04/2010 - 09:20

Tóth Imre a Szupersportban


Tóth Imre a Szupersportban - Supersport
Eurosport

Tóth Imre Assenben mutatkozik be a Szupersport kategóriában.

Tóth Imre egy Honda CBR 600RR nyergében lép újra pályára. Annyira friss az indulás lehetősége, hogy tesztelni sem volt ideje az új motorral. Ennek tükrében nem csoda, ha élete első szupersport futamán az utolsó helyről indul. Az időmérő edzésen kevesebb, mint 2 tizeddel lemaradva végzett Paola Cazzola, az egyetlen hölgyversenyző mögött. Tóthék egyébként azért választották a Szupersport kategóriát, mert itt ugyanúgy 600-as motorok vannak, mint a Moto2-ben, így eredményes felkészülés lehet az esetleges visszatéréshez a MotoGP versenysorozat új, 600-as kategóriájába.

Tóth Imre a Szupersportban - Supersport

Tóth Imre: "A 125 és a 250 után szokni kell még ezt a kategóriát, soha nem mentem korábban 600-as géppel versenykörülmények között és meg kell mondjam, elég erős a mezőny. Jelenleg azonban nem ez az elsődleges szempont, amit figyelembe veszünk, hanem az, hogy minél jobban összerázódjak az újdonsült csapatommal és természetesen a motorommal. Vannak még bőven gondok, például, hogy kanyarokban leér az idom, vagy hogy másfajta lábtartóra van szükségem, mert erről mindig lecsúszik a lábam, de ezeket egytől-egyig ki fogjuk javítani. Normális esetben persze ezeknek a banálisnak tűnő ám mégis fontos problémáknak az elhárítására valóak a tesztek, ám ez nekünk most kimaradt. De nem baj, most semmi sem számít jobban, minthogy végre újra motorozhatok!!!” (Forrás: www.teamtoth.com)

Tóth Imre a Szupersportban - Supersport

Valenciában átalakult a világbajnoki pontverseny sorrendje. A hazai győzelemnek köszönhetően a spanyol Joan Lascorz átvette a vezetést Kenan Sofuoglutól. A harmadik helyen Eugene Laverty áll. Eddig mindhárman 1-1 futamot nyertek az idén. Ha úgy nézzük, most Sofuoglu van otthon, hiszen Assen a Hannspree Ten Kate Honda bázisa. A 2007-es világbajnok ki is használta a „hazai pálya” nyújtotta előnyt, és megszerezte az első rajtkockát a vasárnapi futamra. Annak ellenére, hogy még bukott is az utolsó időmérőn, emberesen eltángálta a mezőnyt: a második Laverty hátránya fél másodperc. Sofuoglu csapattársa, Michele Pirro is kitűnően szerepelt, a harmadik helyről rajtolhat. A 2002-es világbajnok, Fabien Foret ezúttal az ötödik helyet szerezte meg. Az idén eddig látottak, és az időmérő eredményei alapján jó kis csata lehet a dobogós helyekért, elsősorban Sofuoglu, Lascorz, Pirro, Laverty és Foret között. Bár ha Sofuoglu a versenyben is tudja érvényesíteni azt a különbséget, amit az időmérőn egy körön produkált, akkor aligha lesz ellenfele – persze ha nem hibázik. Az is Sofuoglu mellett szól, hogy a legutóbbi nyolc alkalommal Hondával nyertek Assenben, a török kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott. Tavaly Laverty győzött. Az időjárás is közbeszólhat, hiszen melegebbet várnak, mint eddig bármikor a hétvége során, és a meleg miatt sokat változhatnak a beállítások. A futamot az Eurosporton 13:15-kor élőben közvetítjük.

Az időmérő eredménye:

1 54 Sofuoglu K. (TUR) Honda CBR600RR 1'37.908
2 50 Laverty E. (IRL) Honda CBR600RR 1'38.421
3 51 Pirro M. (ITA) Honda CBR600RR 1'38.567
4 26 Lascorz J. (ESP) Kawasaki ZX-6R 1'38.660
5 99 Foret F. (FRA) Kawasaki ZX-6R 1'38.780
6 14 Lagrive M. (FRA) Triumph Daytona 675 1'38.961
7 37 Fujiwara K. (JPN) Kawasaki ZX-6R 1'39.087
8 25 Salom D. (ESP) Triumph Daytona 675 1'39.143
9 7 Davies C. (GBR) Triumph Daytona 675 1'39.202
10 127 Harms R. (DEN) Honda CBR600RR 1'39.327
11 4 Rea G. (GBR) Honda CBR600RR 1'39.441
12 40 DiSalvo J. (USA) Triumph Daytona 675 1'39.570
13 55 Roccoli M. (ITA) Honda CBR600RR 1'40.174
14 5 Lundh A. (SWE) Honda CBR600RR 1'40.235
15 117 Praia M. (POR) Honda CBR600RR 1'40.630
16 9 Dell'Omo D. (ITA) Honda CBR600RR 1'41.123
17 8 Chesaux B. (SUI) Honda CBR600RR 1'42.345
18 33 Cazzola P. (ITA) Honda CBR600RR 1'44.401
19 10 Toth I. (HUN) Honda CBR600RR 1'44.564

Eurosport - Pintér László

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Supersport

Tóth Imre a Szupersportban - Supersport

Supersport - Tóth Imre a Szupersportban

Tóth Imre Assenben mutatkozik be a Szupersport kategóriában.

Crutchlow először  - Supersport

Supersport - Crutchlow először

Az idei első két szupersport vb futamot a Hondások nyerték meg. Ausztráliában Kenan Sofuoglu, Katarban Eugene Laverty diadalmaskodtak.

Aszfalton és murván  - Supersport

Supersport - Aszfalton és murván

Supersport-vb

Craig Jones 1985 – 2008  - Supersport

Supersport - Craig Jones 1985 – 2008

A Brands Hatch-i Supersport versenyen súlyos fejsérülést szenvedett a Parkalgar Honda csapat motorosa, Craig Jones

Supersport VB - Supersport

Supersport - Kenan Sofuoglu történelmet írt

Kenan Sofuoglu történelmet írt

Zöld villám - Supersport

Supersport - Zöld villám

A Kawasaki verhetetlen volt a Philip Island-i szupersport VB futamon.

Talmácsi Gergő - Supersport

Supersport - Talmácsi Gergő bemutatkozása

Kezdjük a magyarok szempontjából legfontosabb hírrel, Talmácsi Gergő célba ért élete első szupersport Vb futamán Katarban.

Talmácsi Gergő - Supersport

Supersport - Magyar a szupersport VB-n!

Mérföldkő a magyar motorsport történetében, hogy 2007-ben Talmácsi Gergő részt vesz a szupersport világbajnokság versenyein!

Cikk archívum - Supersport

Supersport - SUPERSPORT

SUPERSPORT