•  
  • Belépés | Regisztráció
Szerda 08/02/2012
Eurosport
 

Home Télisportok

 

Téli sportok

12/01/2009 - 21:34

Baki


Baki - TÉLI SPORTOK
Eurosport

Az élet minden területén előfordul, hogy tévedünk vagy félreértünk, elhibázunk valamit.

EUROSPORT 2009-01-12

 

Előszeretettel válogatnak a szerkesztők mindenféle látványos, megmosolyogtató pillanatot a Watts-magazinunkba, így hát könnyű dolguk lesz, ha az oberhofi biatlon-világkupa hétvégéből akarnak válogatni. Főképp, ha a női viadalokat pásztázzák át.

Kezdetben szép téli felvételeket ajánlok a kollégáknak villanyfénynél, illetve napfénynél. Aztán érdemes figyelni az egyik jobb kanyart, amely egy hosszabb lejtő után következett. Ezt jó páran elnézték, köztük az a Szvetlána Szlepcova is, aki az összetettet vezette. Ne feledjük, mínusz hét fok volt, a hóréteg alatt csendesen meghúzódott némi jég is. Nem volt könnyű abszolválni a feladatot, s annak rendje és módja szerint estek hasra a versenyzők. Aztán egyszer csak megérkezett a kínaiak üdvöskéje, Kong Jing-csao, aki a lendülete miatt képtelen volt bekanyarodni. Megpróbált mindent, hogy talpon maradjon, de elesett, és két bukfenc után már a pályán kívül találta magát, ahol az erdő kezdődött. Kong magatehetetlenül zuhant a fenyőfák közé, úgy kétméteres mélységbe. Nemzetiségtől függetlenül rohantak a segítségére a pálya mellett állók. A mélyből valahogy sikerült kihalászni a kínai hölgyet, aki szomorúan és megtörve, de legalább ép csontokkal megúszta az esetet.

Ez történt pénteken a sprintben. Aztán következett vasárnap a tömegrajtos.

Az első lövészet után együtt maradt a mezőny. Mindenki megpróbált a lehető legjobb helyre kerülni a következő sorozat előtt. Na most, a szabály a következő: 12.5 km a női tömegrajtos távja, és négy lövészete van mindenkinek fekvő, fekvő, álló, álló sorrendben. A legnagyobb baki biatlonversenyen, amire emlékszem a múltból, az a Salt Lake Cityben rendezett olimpián történt. Olga Medvedceva (akkor még Piljeva) vezette a tömegrajtos mezőnyét, mikor is elhagyta a pályát. Nem volt előtte senki, ő diktálta a tempót leszegett fejjel, és szépen kisétált a faluba. A nézők szóltak neki, hogy „már elnézést kérünk, tényleg nem akarunk beleszólni, mélységesen tiszteljük önt, de talán vissza kéne fordulni, mert rossz irányba tetszett elindulni”. Olyanra is emlékszem, hogy valamelyik versenyző beesett a lőtérbe.

De, hogy valaki másik lövészetet teljesítsen, mint a többiek… Képtelenség!

Pedig Darja Domracseva, a fehéroroszok ifjú kiválósága megtette. Még mielőtt megérkezett volna a harminc induló a lőtérre, Domracseva az élre állt (vesztére), gondolván, így előnyben lesz a többiekkel szemben. Nagy levegővételek után célozni kezdett. Állva. Míg a többiek feküdtek! Megdöbbentő látvány volt, hogy huszonkilenc ember hasalva lő, Domracseva viszont állva. Lelőtte az öt korongját, oldalra nézett, és szegénynek akkor esett le, hogy valamit nagyon elpuskázott. A lendülete pár száz méterig még tovább vitte, aztán rájött, hogy kár erőlködnie. Kizárták a versenyből.

A tavaly még junior korú Darja Domracseva hibája példátlan. Az ember nem is tudta eldönteni, hogy nevessen vagy sírjon rajta. Inkább nevettek a szövetségi kapitányok, köztük a fehérorosz is. Persze nem kinevették, hanem tudták, hogy egy fiatal versenyző a nagy sietségben, a lehetőség terhe alatt hibázott. Most igen. De legközelebb egészen biztosan nem fog.

 

Eurosport - Vörös Csaba

Program kereső: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, Eurogólok…

 

Korábbi cikkek - Téli sportok

Vancouver hőseit díjazták - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Vancouver hőseit díjazták

Az év végéhez közeledve ismét Vancouver legjobbjai kerültek a figyelem középpontjába

Az ezredek sem döntöttek - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Az ezredek sem döntöttek

Szánkózásban az ezredmásodpercek sem tudtak dönteni két osztrák páros között

Az elátkozott helyszín - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Az elátkozott helyszín

Bár eredetileg ötórányi élő Eurosportos adás és két egyéni verseny várt volna a síugrókra az elmúlt hétvégén

13 év – 100 siker - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - 13 év – 100 siker

Az elmúlt héten már a biatlonosok is elkezdték a Világkupa sorozatot

Budapest Fridge Fesztivál - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Budapest Fridge Fesztivál

November 11.-14. között világszínvonalú hódeszkás és freesí versenyt rendeztek Budapesten. Mielőtt megkérdeznék, nem, nem vettem be semmit.

Beindult a nagyüzem - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Beindult a nagyüzem

November utolsó hétvégéje már szinte kizárólag a téli sportokról szólt.

Nem szeretik az új szabály - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Nem szeretik az új szabályt

A versenyzők részéről egységes nemtetszés fogadta a gyorskorcsolya sportban idén bevezetni tervezett új szabályt

Hoffmannék negyedik helye - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Hoffmannék negyedik helye

Idén másodszor indult magyar versenyző a műkorcsolya Grand Prix sorozaton,Hoffmann Nóra és Maxim Zavozin a negyedik helyen végzett Pekingben

Pechstein visszatérne - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Pechstein visszatérne

A téli nagyüzem ugyan még nem indult be, de a havas-jeges sportok már így is a hírek középpontjában vannak világszerte.

Ismét short trackes siker - TÉLI SPORTOK

Téli sportok - Ismét short trackes siker

Újra Kanadában remekeltek a legjobb magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók. Huszár Erika negyedik, Heidum Bernadett ötödik lett a quebeci Vilá