WRC
26/09/2007 - 19:38San Remo Rally

Ifj. Tóth János és Tagai Róbert túl vannak a pályabejáráson és bizakodva várják a holnapi „shakedown”-t.
Kezdetét veszi a negyvenkilencedik San Remo Rally. A Ligur tartományban rendezett verseny az idei IRC szezon hetedik versenye, elkezdődik tehát a végjáték. Nem lesz egyszerű verseny annyi szent! Nem az össztáv sok (a szokásos, picit több mint kétszáz kilométer) hanem a lebonyolítás teszi igazán nehézzé a futamot. Csütörtökön este hatkor rajtol az első szakasz első gyorsaságija, a negyedik egyben leghosszabb különpróba este tizenegykor kezdődik, persze, hogy sötétben. Negyvennégy kilométer ez a szakasz. Aki itt nem hibázik, lehet, hogy behozhatatlan előnyt tud magának kovácsolni, aki pedig mégis ront. Az első szakasz nem ér véget a 'hosszú' gyorssal, hanem rövid pihenő (ha tetszik alvás) után még két szakasz vár a versenyzőkre pénteken. Szombat reggel a gyorsasági kilométerek fele áll akadályként a párosok előtt, ez összesen négy szakaszt jelent, két pályán két kört kell teljesíteni.

San Remoban most esik. Holnap is eshet. Ennek tükrében az éjszakai 'hosszú" pálya ígérkezik a legizgalmasabb feladatnak. Ritka erre az egyenes, kanyar után már egy másik kanyar következik. Sikerült telefonon beszélnem Janiékkal és a magyar pilóta elmondta: 'Itt lassabb tempójú kanyarokkal találkozunk, otthon a nagyobb sebességgel teljesíthető kanyarok dominálnak. Meg kell találnunk a helyes kanyarsebességet, ezen múlhat a jó szereplésünk.'
Megszokhattuk, hogy versenyről versenyre rekordokat dönt a S2000-es autóval nevezők száma, most sincs ez másképp. Az IRC-be nevezett kilencvenkilenc autóból tizennyolc autó ilyen. Természetesen itt lesz a táblázatot vezető Ojeda is a Peugeot-val, de ilyen autóval indul – többek között - Panizzi, Vouilloz, Rosetti, Magalhaes és ifj. Tóth is. A Fiatosok is teljes létszámban eljöttek. Az Abarth három párost is nevezett, a Basso-Dotta és Navarra-D'Esposito duók mellett ismét szerepet kap a fiatal Scandola is, akit ezúttal Guido D'Amore segít majd.

Az Eurosporton - szokásunkhoz híven- miden nap jelentkezünk a legfrissebb hírekkel a következő napokon és minden alkalommal próbáljuk élőben kapcsolni ifj. Tóth Jánost is. Ha valakinek kedve tartja, írja be kérdését a fórumon az IRC topikba és -ha összejön a kapcsolat - felteszem a sokszoros magyar bajnokunknak.
IRC az Eurosporton:
Szeptember 27. (csütörtök): 22.15
Szeptember 28. (péntek): 13.30
Szeptember 29. (szombat): 15.45
További cikkek:










